Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2016. December 22. 06:00, csütörtök | Helyi
Forrás: teol.hu, TMKI

Arra is felkészültek, ha netán egy települést elzárna a hó

Arra is felkészültek, ha netán egy települést elzárna a hó

Felkészült a téli időjárás viszontagságaira és a kihívásaira a Tolna Megyei Védelmi Bizottság – jelentette ki sajtótájékoztatóján dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott, a bizottság elnöke.

Mint mondta, a szakmai szervezetekkel közösen kielemezték az előző évek tapasztalatait, és ellenőrizték a műszaki feltételeket. Mindemellett az önkormányzatokkal is tartják a kapcsolatot, és az ellátást akkor is meg tudják oldani, ha egy-egy települést esetleg elzárna a hó. Részt vett a sajtótájékoztatón dr. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is. Kiemelte, hogy a közlekedés zavartalansága érdekében fontos, hogy időben elrendeljék a hét tonna feletti járművek forgalomkorlátozását, amikor az indokolt. Ezt a közút igazgatója kezdeményezheti. Arról is beszélt, hogy a tevékenység irányítási központban a katasztrófavédelem vezető ügyeletese tartja a kapcsolatot a MÁV és a Volán központjával, illetve a mentőszolgálattal. Továbbá arra is kitért, hogy a szakmai szervezetek feledtellátása mellett az egyéni felelősségvállalás is fontos. Tehát szükség esetén takarítsuk le a havat a járdáról, és figyeljünk oda az egyedül élő, beteg emberekre.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.

2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld

NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb

Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában