Hírek
2016. Május 24. 09:11, kedd |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: programturizmus
Átadták Az év Múzeuma és Az év Kiállítása díjakat

Elismerő oklevelet vehetett át a paksi Atomenergetikai Múzeum az oktatásban és a társadalmi vélemény formálásában játszott szerepéért, szintén oklevéllel méltatták a Paksi Képtár következetes szakmai munkáját
A gyöngyösi Szent Bertalan-templom Kincstára kapta Az év múzeuma 2015, a főváros IX. kerületében lévő József Attila Emlékhely Eszmélet című kiállítása pedig Az év kiállítása 2015 díjat a Múzeumok majálisán szombaton a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület huszadik alkalommal hirdette meg pályázatát Az év múzeuma cím elnyerésére, a megmérettetésre hat intézmény jelentkezett. Az elismerés a muzeális intézmények működésének átfogó elemzése alapján kivívható rang.
Mint Deme Péter, a társaság elnöke elmondta, az idei a kis muzeális intézmények, tájházak, a néhány, vagy akár csak egyetlen munkatárssal dolgozó intézmények éve volt, amelyek így nagyobb lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. "Remélem, hogy a díjazott múzeumok és a többiek is érzik a szakmai díjak jelentőségét" - fogalmazott az elnök.
A Szent Bertalan-templom Kincstára az elismerést a helyreállított épületben egyházi gyűjteményként példaadóan kialakított, sokoldalú kiállításáért, sikeres múzeumpedagógiai programjaiért kapta. Az intézmény fenntartója a Gyöngyös-Felsővárosi Római Katolikus Egyházközség, vezetője Kovács Antalné Földessy Mariann.
Az év múzeuma díj történetében először nyert egyházi fenntartású intézmény - hangsúlyozta az MTI-nek Deme Péter. Hozzátette: a gyöngyösi Szent Bertalan-templom Kincstárában szinte páratlan jelentőségű értéket őriznek, mely az ott élő emberek háborús időkbeli szerepvállalásának köszönhető, hiszen ők rejtették el a kincseket a nehéz időszakban. A templom teljes felújítása és a kiállítás átrendezése nagy sikert aratott, rengeteg muzeális bemutatóprogram, múzeumpedagógiai rendezvény várja a látogatókat, az intézmény ténylegesen "benne él a közösségben" - fogalmazott a Pulszky Társaság elnöke.
A bíráló bizottság különdíjat ítélt a Csornai Muzeális Kiállítóhelynek a gyűjtemény elkötelezett fejlesztéséért, új célcsoportok, különösen a fogyatékkal élők életminőségének javításáért.
Elismerő oklevelet vehetett át az Algyői Tájház újszerű kiállítástechnológiai megoldások alkalmazásáért, a paksi Atomenergetikai Múzeum az oktatásban és a társadalmi vélemény formálásában játszott szerepéért, valamint a cigándi Bodrogközi Múzeumporta közösségi szerepéért, a példaértékű, hosszútávú fejlesztésért, a Bodrogköz egészét bemutató látványos, korszerű állandó kiállításáért. Szintén oklevéllel méltatták a Paksi Képtár következetes szakmai munkáját, az óvodások és kisiskolások körében a művészeti nevelés terén végzett múzeumpedagógiai tevékenységét.
A pályázat bíráló bizottságát ebben az évben is a Pulszky Társaság és a társkiíró szervezetek - az ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa Magyar Nemzeti Bizottsága, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya és a Magyar Nemzeti Múzeum - képviselői alkották.
Az év kiállítása pályázatot idén hatodik alkalommal hirdették meg, idén tizennégy intézmény jelentkezett tárlatával. A pályázat célja, hogy kiemelje a legeredetibb, magas színvonalon megvalósított állandó vagy időszaki kiállítást, egyben jó példákat mutasson fel a hatékony, korszerű kiállítási kommunikációra, és javítsa a magyarországi múzeumok közötti szakmai kapcsolatokat, együttműködést. A bizottság hat kiállítást juttatott a második fordulóba.
Az év kiállítása díjat a Budapest IX. kerületében lévő József Attila Emlékhely Eszmélet című kiállítása nyerte el, mely kis területen egy egész élettörténetet tömörít igényesen, szellősen, átláthatóan, újszerű, interaktív multimédiás eszközökkel - indokolta döntését a bizottság.
Deme Péter szerint a kevés szöveggel is érthető, világos és élvezetes kiállítást létrehozó József Attila Emlékhely rengeteg invenciójával, számtalan programjával központi helyszíne a József Attila-emlékezéseknek, szerepe fontos a költő emlékezetének, az életmű hatásának fenntartásában.
Különdíjat kapott a cigándi Bodrogközi Múzeumporta a Sőregi-ház állandó kiállításáért, mely "a szakmai alapokra épülő tárlatában kiválóan és vonzóan alkalmazza a legmodernebb eszközöket". A cigándi egy folyamatos fejlődésben lévő intézmény. Talán csak néhány év és az egész terület, a város és a Bodrogköz kulturális központjává válik" - hangsúlyozta Deme Péter.
Elismerő oklevelet kapott további négy pályázó: a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeuma a Wellness az ókorban - Fürdőkultúra Aquincumban című időszaki kiállításáért, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeuma az Erdőjárók kalauza - Zempléni tájak természeti értékei című állandó kiállításáért, a Kecskeméti Katona József Múzeum A beszélő köntös című kiállításáért, valamint a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Képek egy eltűnt világból. Gróf Batthyány Gyula gyűjteményes kiállítása című időszaki tárlatáért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.