Hírek
2016. Május 04. 08:34, szerda |
Helyi
Forrás: bb1.hu
Atomerőmű SE - Sopron KC
Schmidt Béla folytatná csapatával a jó hazai sorozatot, Sabáli Balázs szerint egyáltalán nem lefutott a párharc.
A negyeddöntő első mérkőzésén az Atomerőmű hazai pályán fogadja szerdán a Sopron csapatát. A paksiak a harmadik, a soproniak pedig a hatodik helyen végeztek a középszakaszban. A párharc esélyesének a tolnaiak számítanak, hiszen pályaelőnnyel vágnak neki a negyeddöntőnek, a hazai 16-1-es mutatójuk pedig elég meggyőző teljesítmény. Az alapszakaszban kétszer találkoztak egymás ellen a csapatok, és mindkét alkalommal az ASE hagyta el győztesen a pályát. Ennek ellenére Sabáli Balázsék meglepetésre készülnek.
Schmidt Béla, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Az eddigi hazai szereplésünkhöz méltóan szeretnénk játszani. A play-offban a pályahátrányban lévő csapat a párharc elején mindig megpróbál váratlant húzni, és ez által elvenni a pályaelőnyt. Úgy gondolom, hogy a Sopron éppen ezért kezdeményezni fog majd az első mérkőzésen. Nagyon oda kell figyelnünk, és nem szabad abba a hibába esnünk, mint a második alapszakaszbeli találkozónkon ellenük, ahol sikerült egy hatalmas hátrányt összeszednünk a félidőre. Ebben a szakaszban az eddiginél is magasabb szinten kell játszanunk ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, főleg védekezésben kell minőségit nyújtani. Az elmúlt másfél hetet intenzív edzésekkel töltöttük, úgy érzem, hogy meg van a kellő motiváltságuk a játékosoknak. Szerencsére senki sem sérült, teljes kerettel készülünk.
Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Annak ellenére, hogy kétszer kikaptunk a Pakstól az idei szezonban, egyáltalán nem gondolom azt, hogy lefutott lenne a párharc. Sőt, egyértelműen szeretnénk meglepetést okozni. Ehhez az kell, hogy kevesebb hibával játszunk, legyen egy stabil védekezésünk, és támadásban türelmesnek kell lennünk. A rájátszásban már nem fordulhat elő az velünk, hogy egy mérkőzésen belül hullámzó teljesítményt nyújtsunk. Amelyik együttes kevesebbet hibázik, az fog továbbjutni. Ahhoz, hogy ezt elérjük, nyernünk kell idegenben, ami nehéz feladat lesz, de egyáltalán nem tartom lehetetlennek. Bízom benne, hogy mindenki úgy fog felmenni a pályára, hogy átérzi a találkozó súlyát. Mindkét csapatban sok olyan rutinos játékos van, akik már átéltek jó néhány play-off mérkőzést, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy mire fog menni a két keret egymás ellen. Tóth Gergő még nincs 100 %-os állapotban, de az előző mérkőzésekhez hasonlóan holnap is pályára fog lépni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
