Hírek
2016. Szeptember 13. 07:32, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Az amerikai-orosz megállapodás talán az utolsó esély Szíria megmentésére
A hétfőn este életbe lépett szíriai tűzszünet, amelyet az amerikai és az orosz diplomácia közösen hozott tető alá, az utolsó esély lehet Szíria megmentésére
- fejtette ki véleményét újságíróknak John Kerry amerikai külügyminiszter Washingtonban. Kerry hangsúlyozta, hogy a politikai megoldás "az egyetlen reális és lehetséges" megoldás a szíriai konfliktusra, de hozzátette, hogy a tűzszünet életbe lépése óta még csak pár óra telt el, ezért korai volna bármiféle következtetést levonni. A külügyminiszter mindenesetre leszögezte, hogy az első információk az erőszak jelentős csökkenéséről szólnak.
Megismételte korábbi álláspontját, miszerint a lázadóknak fel kell hagyniuk azzal, hogy az al-Kaida terrorszervezethez köthető csoportokkal keveredjenek, a szíriai kormánynak pedig lehetővé kell tennie, hogy a segélyszállítmányok eljussanak az ostromlott térségekbe.
Az amerikai külügyminiszter szerint a szíriai kormány várhatóan tovább folytatja az ellenzék által uralt térségekben az al-Kaidához köthető lázadók állásainak bombázását, egészen addig, amíg a szélsőségesek elleni új amerikai-orosz partnerség működni nem kezd. Ez - Kerry szerint - a fegyvernyugvás utáni hétre várható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
