Hírek
2018. Szeptember 19. 11:53, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Bedrogozva halálos balesetet okozott, majd halálos ütést adott egy férfinek

A 22 éves, büntetett előéletű férfi 2015-ben ittasan, bedrogozva halálos balesetet okozott, majd 2016-ban italozás után megütötte ismerősét, aki végül sérülése miatt elhunyt. Ítéletet hozott a bíróság az ügyében.
Jogerősen nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott, 2016-ban pedig szintén részegen úgy megütött egy férfit, hogy az meghalt.
A táblabíróság tájékoztatása szerint ezzel helybenhagyták a Szekszárdi Törvényszék márciusi elsőfokú ítéletét, amely a vádlottat halált okozó testi sértés, rablás és halált okozó ittas járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és a börtönbüntetés kiszabása mellett hat évre eltiltotta a járművezetéstől.
A tényállás szerint a 22 éves, büntetett előéletű férfi 2015. október 5-én vezetői engedély nélkül ittasan és kábítószer hatása alatt, engedély nélkül elvitte édesapja autóját. Két utasával Szekszárdon és környékén több mint 60 kilométert tettek meg. Másnap reggel az autóval a megengedett sebességet túllépve, óránkénti 95-100 kilométeres sebességgel egy kanyarban kisodródtak és egy fának csapódtak.
Az egyik utas a kórházba szállítása közben meghalt, a másik nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a vádlott is súlyosan megsérült. A férfi vezetési képességét a vérében kimutatott alkoholszint és az általa elfogyasztott kábítószer is befolyásolta.
A közleményben kitértek arra: a vádlott 2016 júliusában Szekszárdon együtt italozott egy férfi ismerősével, majd elutaztak annak lakóhelyére, egy közeli faluba. Ott egy presszóban addig ittak, míg végül nem szolgálták ki őket. A sértett lakása felé indulva összeszólalkoztak, a vádlott arcon ütötte ismerősét, kikapta a kezében levő tízezer forintot és elszaladt.
A sértett az ütéstől hanyatt esett, a fejét beverte a járdába, súlyos agyzúzódást és koponyasérülést szenvedett, az azonnali műtét és a kórházi kezelés ellenére meghalt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.