Hírek
2016. Január 21. 15:08, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Befejeződött a taxisok demonstrációja Budapest belvárosában
Befejeződött a taxisok demonstrációja csütörtök délután két órakor Budapest belvárosában.
Az Uber ellen tiltakozó személyszállítók elhagyták a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződését, így megszűnt a forgalmi sávok blokádja.
A tervek szerint a demonstráción részt vevő taxisok konvojban végighajtanak az Andrássy úton a Hősök teréig, ahol tesznek egy kört, ezzel véget ér a közös akció.
Erről azután döntöttek, hogy a demonstráció szervezői megállapodtak az illetékes kormányzati szervekkel az érdemi tárgyalások jövő heti folytatásáról - hangzott el a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.
Gelencsér Zsolt szervező, aki megköszönte a lakosság türelmét, illetve a rendőrség tevékenységét, elmondta: megegyezésre jutottak a kormány képviselőivel, Tasó Lászlóval, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikai államtitkárával arról, hogy a jövő héten csütörtökön tárgyalásokat kezdenek a taxistörvényről, illetve az Uber működéséről. Utóbbi korlátozásáról, vagy arról, hogy kötelezettségeik miként egyenlíthetőek ki a taxisok kötelezettségeivel.
Úgy vélekedett, hogy ezzel elérték a demonstráció célját.
Czifery Csaba, a demonstráció másik szervezője arról szólt: az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormányzat a szabályosan működő taxisok oldalán áll, és taxiszolgáltatást kizárólag a kormányrendeletben meghatározott feltételek mellett lehet nyújtani. A fejlesztési tárca vizsgálja a szabályok betartását, illetve komolyabb ellenőrzéseket tartanak a jövőben, szabálytalanság esetén pedig szankciókat alkalmaznak.
A demonstráció szervezői ígéretet tettek arra, hogy a forgalomkorlátozást csütörtökön befejezik - hangsúlyozta a szervező.
Hozzáfűzte: a jövő héten kezdődő tárgyalásokon a demonstráló taxisok csoportja által kijelölt delegáció vesz részt. Szerinte a hathatós szabályozás bevezetéséhez egy-másfél hónap mindenképpen szükséges.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte az MTI-vel: tárgyalásokat folytattak a Budapesten tüntető taxisok képviselőivel, akik megígérték, hogy csütörtökön befejezik a forgalomkorlátozással járó demonstrációt.
A tárca csütörtöki közleményében az áll: a kormány döntésének megfelelően az NFM közigazgatási államtitkára, Czepek Gábor és közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Tasó László tárgyalt a taxisok képviselőivel Budapesten.
Azt írták, az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormány a szabályosan működő, adófizető taxisok oldalán áll; taxis szolgáltatás kizárólag a kormányrendeletben meghatározott, azonos feltételek mellett nyújtható. A fejlesztési tárca vizsgálja az előírások betartását kikényszerítő komolyabb szankciók és hatékonyabb ellenőrzés lehetőségeit. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak, a minisztérium várja a demonstrálók javaslatait is.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján közölte, a kabinet tárgyalásokat kezd a taxisokkal, és arra kéri őket, függesszék fel a tüntetést. A kormány álláspontja szerint igazuk van a demonstrálóknak - tette hozzá.
A taxisok hétfő reggel óta akadályozták a forgalmat Budapest belvárosában az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva. Tüntetésüket előre nem jelentették be, csak hétfő este, szerda éjfélig. Később azt mondták, péntek éjfélig maradnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!
