Hírek
2016. Július 14. 07:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: teol.hu
Cigány kultúra és ételek
Cigány ételek bemutatóját rendezték meg a település volt teleház udvarán.
Már az elnevezés az átlagostól eltérő tartalmat sejtet, hiszen a „minden verseny” korában egy merőben más megközelítéssel töltenek el a Sárszentlőrinci Evangélikus Egyházközség szervezésében épp egy évtizede minden nyáron egy értékekkel, érdekességekkel teljes napot a cigány kultúra körül cigányok és nem cigányok. Verseny nélkül is mindig mindent beleadnak a szakácsok, és minden bográcsban rendkívüli finomságok készülnek évek óta, amit idén körülbelül százan kóstoltak meg. Érkeztek szakácsok helyből, Pálfáról, sőt Kiskőrösről.
Igehirdetés hangzott el, Nagykónyi és németkéri tánccsoportok mutatták be műsorokat. Rupa Ferenc, egy a börtönben megtért, és mintegy egy éve szabadult cigány zenész bizonyságétellel egybekötött zenei előadása jelentette a nap csúcspontját. Hasznos kezdeményezés volt, hogy a szervezők a résztvevőktől várták az irodalmi műsor megtartását, előre felkérve őket, hogy aki csak teheti, hozza magával kedves cigány versét. Érdekes tapasztalat volt, hogy mennyire nem ismerik a cigányok a saját kultúrájukat, ugyanakkor ösztönző szembesítés is, hogy mennyire érdemes azt megismerni.
A legkitartóbbak a Teleház udvarán közös népdalénekléssel zárták ezt a testi és lelki táplálékban bővelkedő napot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
