Hírek
2015. Szeptember 19. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Elkerülhetetlen a fővárosi dugódíj bevezetése
Elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten - közölte Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A főpolgármester elmondta, hogy jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy "Budapest-matricát", amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne.
A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő. Ennek lényege, hogy egy "szűkebben vett" belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének - ismertette.
Közölte, a fővárosi kerületi polgármesterek és szakemberek javaslata alapján a "Budapest-matricára" épülő rendszer bevétele évente 700-800 milliós lenne, de ha azt a budapesti lakosokra is kiterjesztenék, akkor 2-2,5 milliárdos bevételt is hozna.
A szűkebb belvárosra vonatkozóan még nem határozták meg, hogy milyen mértékű díjat lehet bevezetni.
A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására fordítanák.
Tarlós István megjegyezte azt is, hogy az ügyben a BKV finanszírozása, az utazási kedvezmények átalakítása mellett a dugódíj ügyében is a kormányfőhöz fordul. Szólt arról is, ha az állam is támogatja a javasolt rendszer bevezetését, akkor jogszabály-módosításra is szükség lesz.
A bevezetés időpontjára és a belső zóna elképzelt határára vonatkozó kérdés kapcsán a főpolgármester türelmet kért, de azt elmondta, hogy a belső zóna határáról még két elképzelés van.
Korábban a városvezetés azt próbálta elérni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!
