Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2021. Március 14. 09:52, vasárnap | Belföld
Forrás: infováros/police.hu

Ez már nem diákcsíny

Ez már nem diákcsíny

Veréssel fenyegetve zaklatta osztálytársát egy 18 éves fiatal.

A nagyatádi nyomozók zaklatás miatt indítottak eljárást egy csurgói iskola diákjával szemben, aki 2020 decemberében a nála három évvel fiatalabb osztálytársát telefonon keresztül, illetve több szöveges üzenetben is veréssel fenyegette meg, hogyha „beteszi a lábát az iskolába” – közölte a rendőrség.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 18 éves férfi beismerő vallomása során úgy nyilatkozott, hogy megbánta tettét, fenyegetéseit pedig nem gondolta komolyan.

A rendőrök a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Nagyatádi Járási Ügyészség részére.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az ilyen zaklatásnak (cyberbullying) erős, negatívan befolyásoló hatása van, a zaklatás áldozata nem tudja élni a mindennapi életét a zaklató tevékenységének következtében – például mert állandóan félelemben, vagy bizonytalanságban él. Az internethasználat terjedésével az online zaklatás is egyre nagyobb gondot okoz a mindennapokban.

A szülőknek meg kellene érteni, és el kell fogadni az online világ térnyerését. Az nem megoldás, hogy a gyermektől elveszik az eszközöket, vagy titokban elolvassák a levelezéseiket. Fontos, hogy a gyerekkel beszélgessen a szülő, legyen meg a bizalom, mert csak így mer segítséget kérni a gyermeke, ha bajban van – tette hozzá a rendőrség.

Címkék: zaklatás

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában

2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld

Szijjártó Péter: felszólítjuk Ukrajnát!

Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg

2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld

Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll