A mexikói régészek azt a 116 méteres alagutat használták fel, amelyeket még az 1930-as években tárt fel Eduardo Noguera archeológus. Az expedíció az alagútból kiindulva ötven kutatóárkot mélyített, valamint három rövid alagutat ásott, hogy elérje a piramis alapját képező sziklákat – olvasható a Past Horizons régészeti hírportálon.

„Biztosak voltunk abban, hogyha Teotihuacan építői, valamint elrejtettek a Nap-piramisban, ez az alapzatban lehet. Így az alagút végén egy vízszintes aknát mélyítettünk le, majd egy rövid vízszintes járatot, hogy elérjük a piramis központját. Az eredeti alagutat ugyanis a piramis központjától hat méterre nyugatra ásták ki” – magyarázta Perez Cortes, a régészcsoport tagja.

A feltárások során három építészeti struktúrát tártak fel, amelyeket a Nap-piramis előtt emeltek. Napvilágra került hét temetkezés, köztük egy gyermeksír is, az elhunytakat szintén a piramis építése előtt helyezték végső nyugalomra. A régészek feltártak két áldozati ajándékokkal telt „tárolót” is. Az egyik áldozati ajándékot a piramis alapozásában fedezték fel, így nagy valószínűséggel az „alapkőletételnél” helyezték el csaknem kétezer évvel ezelőtt.

A régészek számtalan obszidián tárgyat, köztük dárda- és nyílhegyeket, apró késeket fedeztek fel, s találtak három szobrocskát. Az egyik legérdekesebb lelet a jáde maszk, amelyet egyetlen kőből faragtak ki. Az alig 11 centiméteres maszk méreténél fogva különbözik más, a romvárosban talált hasonló tárgytól, így valószínűsíthető, hogy egy „portréról” van szó. Több olyan edény is napvilágra került, amelyet Tlaloknak ajánlottak fel, „aki” az eső, a mennydörgés és a jó termés istene, valamint minden ehető növény ura volt.

Rengeteg állati maradvány is előkerült

Rengeteg állati maradványt is találtak: egy macskakoponyát az építmény északkeleti részén helyeztek el, a kutyafej a déli oldalra került, míg a vulkanikus kőzetdarabokkal borított sast délkeletre tették, a madarat, mielőtt feláldozták volna, két nyúllal lakatták jól. Hasonló elrendezésben találták meg az állatáldozatok maradványait a Hold-piramisban.

A Teotihuacan lakói által kiásott alagút alapján a régészek eddig azt feltételezték, hogy a piramis az „alvilággal” kötötte össze a város lakóit. A mostani feltárások során előkerült leletek viszont arra utalnak, hogy a Nap-piramist az esőisten, Tlalok korai „változata” tiszteletére emelhették. Teotihuacan (a „hely, ahol az emberek istenekké válnak”) Mexikóvárostól 40 kilométernyire északkeletre található. Nevét a térségben 1300 körül megérkező aztékok adták abban a hiedelemben, hogy az istenek Teotihuacanban gyűlnek össze, hogy megteremtsék az utolsó, ötödik világot.

A város Kr. e. 100 és Kr. u. 750 között élte virágkorát; egykor akár kétszázezer lakosa is lehetett. Alaprajza négyzetes háló, amely a központi, északkelet irányú, több mint egy kilométer hosszú főút, a „Holtak útja” köré szerveződött. Az út a Hold-piramisnál végződik, két oldalán templomok romjai sorakoznak. A Nap-piramis 65 méter magas, alapja 222-szer 225 méter, a Hold-piramis valamivel kisebb; mindkettőt sötétvörösre festették. A széles főutcát az úgynevezett Fellegvár zárja le a Tollaskígyó (Quetzalcoatl) romos állapotban lévő templomával.

Teotihuacan nagy részét körülbelül kétezer épület, fallal övezett, egyetlen bejárattal ellátott, belső udvaros, egyszintes, gyakran freskókkal ékesített lakóegyüttes foglalta el. Ezekben 60-100, valószínűleg egymással rokonságban lévő ember élhetett. A város lakosainak negyede kézműves volt, közülük a legtöbben kőmegmunkálással és fazekassággal foglalkoztak.