Hírek
2016. Szeptember 08. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Fiatalkori devianciák

A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács ülésezett Szekszárdon.
Szekszárdon 2016. szeptember 7-én 10 órakor rendezte meg soros ülését a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács.
Illés László r. alezredes a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkára köszöntötte az ülésen megjelent szakembereket. Dr. Szemelyácz János addiktológus a fiatalkorú devianciák, kiemelt figyelemmel a tudatmódosító szerek használatára címmel tartott előadást.
Juhász Gábor igazgató, a Szekszárdi Szakképző Centrum Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium vezetője a „Kábult diák, tehetetlen pedagógus” címmel tájékoztatta a résztvevőket az iskolások szerfogyasztásával összefüggő problémákról.
Az ülésen elhangzott előadásokat kiválónak értékelte Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, majd tájékoztatta a hallgatóságot a bűnmegelőzés aktuális irányairól. Ismertette az NBT pályázati kiírását, illetve az abban rejlő lehetőségeket.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztje Böhm Rita százados tájékoztatta a tanács tagjait a határvadász-képzésről, valamint a meghívott tisztségviselőket felkérte, hogy támogassák a rendőrség toborzó tevékenységét, hogy az információk minél több irányból eljuthassanak a lakossághoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.