Hírek
2016. Október 11. 09:51, kedd |
Helyi
Forrás: bb1.hu
Javított a Sopron, vereséggel kezdte a szezont a Paks
Ruják közeli kettesével és Watkins középtávolijával indult az Atomerőmű SE soproni vendégjátéka.
A hazaiak már második meccsüket játszottak a bajnokságban, a szezonnyitón vereséget szenvedtek Kaposváron. A találkozó elején kicsit bealudtak a kék-fehérek, két gyors eladott labda és kihagyott dobások után Samenas, illetve Kovács duplájával már a Paks vezetett 11-2-re, ezért Sabáli Balázs rögtön időt is kért. A három percig tartó soproni kosárcsendet Dufault törte meg, de Samenas triplával válaszolt, így növelni tudták előnyüket a paksiak (4-14). Az első negyed hajrájában aztán Tóth G. pontjaival zárkózott a Sopron, az etap végén 9-16-ot mutatott az eredményjelző.
A második negyedet Hill triplája nyitotta, majd Threatt szerezte meg első pontjait. Összekapta magát a hazai alakulat, Forte dupláira Lewis egy, Dénes pedig két trojkával válaszolt, így a 14. percben 21-25-ös állásnál Petrauskas kért időt. Az egyperces szünet után Watkins és Samenas remeklésének köszönhetően megint elhúzott a vendégcsapat, amely három perccel a nagyszünet előtt tízpontos vezetésre tett szert (27-37). Az elsőnél jóval pontgazdagabb második negyed vége eseménydúsra sikerült, a hazaiak remekül hajráztak és a félidőre három pontra csökkentették a hátrányukat (38-41).
A második félidő Ruják hármasával kezdődött, amivel a hazaiak kiegyenlítettek, de Hillel és Kovács Ákossal csak Dufault tudta tartani a lépést, így a negyed derekára újra négy ponttal elléptek a vendégek (49-53). A két csapat közti pontkülönbség a negyed folytatásában nem változott, így a záróetapra 57-53-as vezetéssel startolhatott rá az Atomerőmű.
A negyedik negyed első kosarát Spica dobta, de Kovács Ákos egy középtávolival rögtön válaszolt. Hét perccel a végső dudaszó előtt Dufault tripláját követően először vezetett a találkozón a Sopron (62-61), aztán Spica büntetői és Forte dupláját követően egyenlő volt az állás (66-66). Az utolsó perceket a feljövőben lévő hazaiak nyomták meg jobban, és végül 80-77-re megnyerték az összecsapást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
