Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2017. Október 14. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: mti - MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak

Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak

Kollégiumi modellprogram indul hátrányos helyzetű tanulóknak - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Dunavecsén, a program ünnepélyes megnyitóján elmondta: a kormány által 110 millió forintos forrásból meghirdetett "Kollégium Plusz" elnevezésű program célja, hogy megelőzzék a szegény családban élő gyermekek és a tartós rászorultságban élők lemorzsolódását a köznevelési intézményekből, továbbá segítsék a gyerekek továbbtanulási mutatóinak javítását.

A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére, valamint a kollégiumi körülmények között megvalósuló gyermekjóléti prevenciós projektek támogatására szolgáló programot három évre, felzárkózási, megelőzési céllal hirdette meg a kormány. A felzárkózást elősegítő projekt keretében hat kollégiumban évente várhatóan 180-200 gyermek vesz részt.

Az Emmi kiemelte: valamennyi gyermek magában hordozza azokat az adottságokat, amelyek fejlesztésével és megfelelő segítséggel képes jól teljesíteni az iskolában, nevelési hátrányait képes ledolgozni és megtalálni helyét előbb a szűkebb, majd a tágabb társadalomban, a munka világában.

"A program által igazi életkezdési esélyt kapnak a gyermekek és így lehetőség nyílik arra, hogy a nyomor, a gyermekszegénység ne terjedjen tovább generációról generációra" - fogalmaztak a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában

2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld

Szijjártó Péter: felszólítjuk Ukrajnát!

Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg

2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld

Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll