Hírek
2016. Július 05. 10:21, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma, de így is százezres nagyságban

Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél - köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "hagyomány a fegyvertartás" - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.
Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni. Szerbiában például, ahol szombaton a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egyik kávéházában öt ember meghalt és több mint húsz megsebesült, amikor egy férfi - vélhetően szerelemféltésből - géppisztollyal lövöldözni kezdett, december 4-től orvosi és pszichológiai vizsgálatokhoz kötik a fegyverbirtoklást - jegyezte meg Varga Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
2025. Április 13. 11:10, vasárnap | Belföld
NAV: közeleg a gépjárműadó befizetésének határideje
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. Április 13. 10:38, vasárnap | Belföld
Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját a budapesti Vivicittá futóversenyen
A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen - közölte a cég kommunikációjáért felelős ügynökség szombaton az MTI-vel.
2025. Április 12. 07:42, szombat | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.