Rejtélyes módon, a dél-amerikai kontinensen úgy alakulhatott ki egy rómaihoz az alapjaiban kísértetiesen hasonlító civilizáció, hogy az a világtól teljesen elzárva fejlődött. Míg a rómaiak sok mindent tanultak a görög, egyiptomi, főníciai és más kultúráktól, az inkáknak fogalmuk sem lehetett arról, mi történik a világ más részeiben. Mégis „leutánozták” ugyanazt. Az Inkák Aranya Kiállítás összeszedte, hogy melyek azok a különös egybeesések, amelyek összekötik az egymástól térben és időben is oly’ messze fekvő birodalmakat.

A mondák szerint mindkét birodalmat egy-egy testvérpár alapította. Az inkák a félig ember, félig állat Ayar testvérektől eredeztették magukat, a római mitológia Romulusra és Remusra vezeti vissza kezdeteket.

A két letűnt világ többistenhívő volt, a vallás középpontjában a természeti istenségek magasztalása állt. Az inkák főként a Naphoz, a Holdhoz és a csillagokhoz fohászkodtak, a rómaiak többek között a szél, a tűz és a sötétség isteneihez.

Mindkét kultúrában nagy szerep jutott a házi isteneknek, a papságnak, a templomoknak, az áldozatoknak, a vallási adónak. Sőt, az adóknak úgy egyáltalán.

Bár a halottakkal másként bántak, a vezérelv ugyanaz volt. A rómaiak elégették elhunyt szeretteik testét, az inkák pedig gyakran magukkal vitték az ősök mumifikált testét a családi étkezésekre, valamint az otthonukban úgy helyezték el a testeket, hogy azok figyelhessék az utódokat. Az inkák és a rómaiak nagyon tisztelték az őseiket és hittek benne, hogy a túlvilágról az elhunytak figyelik az életben maradtakat.

Az Inkák Aranya Kiállítás a belvárosi Komplexben nemcsak a letűnt birodalom páratlan értékű kincseit mutatja be, hanem bevezet az inkák titkokkal teli belső világába is.