Hírek
2019. Március 23. 07:18, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Őrizetbe vettek iszlamista terrortámadás előkészítésével gyanúsított embereket Németországban
Iszlamista indíttatású terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek 11 embert pénteken Németországban.
Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottakat egy kora reggel kezdődött nagyszabású rendőri műveletben fogták el Hessen és Rajna-vidék-Pfalz tartományban. A Hessen tartományi bűnügyi hivatal irányításával végrehajtott razziában mintegy kétszáz rendőr vett részt, köztük terrorelhárítók.
A hatóságok feltételezése szerint a csoportnak három vezetője van, egy offenbachi illetőségű 21 éves fiatalember és egy 31 éves wiesbadeni testvérpár. A szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus hívei, lőfegyverekkel és egy nehéz járművel akartak merényletet végrehajtani, céljuk az volt, hogy kioltsák minél több hitetlennek tartott, nem muszlim vallású ember életét. Fel is vették a kapcsolatot fegyverkereskedőkkel, béreltek egy járművet és gyűjtést kezdtek a fegyverek megvásárlására és a merénylet egyéb költségeire.
A rendőrök a több helyszínen tartott házkutatásokon lefoglaltak több mint 20 ezer euró (6,3 millió forint) készpénzt, több kést, kisebb mennyiségű kábítószert, valamint iratokat és adathordozókat.
Az eljárás egyelőre 10 ember ellen irányul, 20 és 42 év közöttiek, terrorizmus finanszírozásával és bűncselekményre szövetkezéssel gyanúsítják őket.
A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) legutóbbi - a hatóság vezetője, Holger Münch által egy februári konferencián ismertetett - adatai szerint hét iszlamista motivációjú merényletet akadályoztak meg a legutóbbi nagyszabású németországi terrortámadás, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás óta.
A hatóságok mintegy 750 terrorveszélyes embert tartanak nyilván, közülük 450-en tartózkodnak Németországban, ebből 120-an börtönben - mondta a BKA elnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
