Hírek
2018. Január 19. 09:39, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Összeadott egy párt Ferenc pápa az őt szállító repülőgép fedélzetén
Spontán esküvőt tartottak a Ferenc pápát szállító repülőgépen csütörtökön Chile felett, ez volt az első alkalom, hogy katolikus egyházfő a levegőben celebrált esküvőt.
A LATAM légitársaság gépének két légikísérője - Paola Podest és Carlos Ciuffardi - az utazás alatt elmesélte Ferenc pápának, hogy 2010-ben ugyan polgári házasságot kötöttek, de az abban az évben történt földrengés megrongálta a templomot, ahol az egyházi esküvőt tervezték, így a szertartás akkor elmaradt.
Az egyházfő ekkor azt kérdezte: "Össze akarnak házasodni? Akkor csináljuk meg most" - mondta és felajánlotta a párnak, hogy ott rögtön, a Santiagóból az észak-chilei Iquique város felé tartó repülőgép fedélzetén összeadja őket az egyház szertartása szerint is. A pár örömmel elfogadta a nem mindennapi ajánlatot, és mondta ki másodszor is a boldogító igent - jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség. A szertartáson a pápa külföldi útjainak szervezésével megbízott Mauricio Rueda Beltz volt a tanú.
Greg Burke vatikáni szóvivő elmondta: ez volt az első alkalom, hogy pápa ilyen körülmények között adott össze egy párt. Hozzátette, hogy az egyházfő kíséretét is igencsak meglepte Ferenc pápa spontán kezdeményezése. "De úgy vélem, a házasságkötés érvényes" - jegyezte meg a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
