Hírek
2016. Június 12. 07:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: paks.hu
Öt színpadon ötven koncert a paksi Gastroblues Fesztiválon
Öt színpadon ötven koncert lesz az idei paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon július 1. és 3. között. A szervezők a borbarát találkozóra ezúttal már a határon túlról is várnak borászokat, emellett idén is meghirdetik a főzőversen
A fesztivál vendége lesz az angol gitáros díva, Joane Shaw Taylor, Sean Carney és Shaun Brooker az Egyesült Államokból, valamint Walter Trout - mondta el Gárdai Ádám szervező az MTI-nek. Idén is koncertezik Ripoff Raskolnikov, Ian Siegal, az Ismerős Arcok és a Tűzkerék xT. A fesztivál emellett környékbeli zenekaroknak is bemutatkozási lehetőséget kínál.
A szervező elmondta, hogy a klubkoncertekre már június 27-től várják a közönséget, a program "törzsét" azonban július 1. és 3. között az ESZI sportcsarnokban és parkban rendezik meg.
Gárdai Ádám kitért arra is, hogy újításokkal készülnek a jövő évi. 25. Nemzetközi Gastroblues Fesztiválra. Egyik ilyen, hogy az ESZI sportcsarnokban nem egy, hanem két színpad lesz. Az evangélikus templomban szombaton délelőtt, az ESZI parkban vasárnap egész nap koncertek lesznek.
A szokásos országos borbarát találkozóra a neves hazai borászatok mellett ezúttal határon túli pincészeteket is várnak. A főzőversenyen, amely az ESZI parkban koncertekkel és fesztiválfocival párhuzamosan zajlik, borral készült étel, borkorcsolya, halászlé, egyéb étel, valamint legszebb főzőhely kategóriában hirdetnek majd eredményt. A közönség a kóstolójegyekkel szavazhat és egyben jótékonykodhat a viski óvoda javára.
Gárdai Ádám hangsúlyozta, hogy idén is minden koncertről készül hang- és videófelvétel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
