Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2016. Május 03. 08:33, kedd | Helyi
Forrás: teol.hu, Vida Tünde

Parasztolimpiát rendezett a település

Parasztolimpiát rendezett a település

Első ízben és nagy sikerrel rendeztek programot, köztük a parasztolimpia elnevezésű rendezvényt május elsejére a településen.

A falu lakóit és az érdeklődőket a sportpályára hívták, ez adta a helyszínt a főzőversenyhez és a parasztolimpiához, amely nevéhez hűen a paraszti élet hagyományaiból merítette feladatait és eszköztárát. Hét négyfős parasztbrigád állt rajthoz: két ácsbrigád, egy fiatal helyi családi és egy budapesti baráti társaság, a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Németkéri Vadásztársaság és a termelőszövetkezet is állított ki csapatot. A társaságokra elméleti kérdések – paraszttotó – mellett körbála gurítás, kukoricamorzsolás, fafűrészelés, petrencerúd-tartás várt, keresniük kellett „tűt” a szénakazalban, bizonyítaniuk, hogy jók a gumicsizma hajításban, létrafutásban, traktorhúzásban, sőt az asszonytolásban, talicskán szlalomban bekötött szemmel – tájékoztatott Nagy Anikó könyvtáros, művelődésszervező.

Az első helyezett egy fiatalokból álló ácsbrigád lett, akiket vándorserleggel és egy parasztcsomaggal jutalmaztak. A főzőversenyen a résztvevők bármilyen szabadon elkészíthető népi étellel nevezhettek. A zsűri elé öt étel került, ezek közül Hatala József főztjét találta legjobbnak. A díjazott szakács a vadásztársaság által felajánlott 20 kg szarvashúst készítette el a versenyzők és szurkolók számára. Rajta kívül két fiatal családi-baráti társaság, a táncosok és a helyi tsz gárdája versengett.

A rendezvény sikeréért – ami a visszajelzésekből és abból, hogy jövőre újra szeretnék meg rendezni nem kétséges – sokan összefogtak. Az önkormányzat, a termelő szövetkezet, a vadásztársaság és Babarik György helyi bortermelő mellett a Német Kisebbségi Önkormányzat és az általános iskola is az ügy mellé állt. Nagy Anikó hangsúlyozta jövőre is lesz parasztolimpia ahova a vidéki nevezőket is várják. Az ígérte új, szórakoztató feladatokkal készülnek és szigorúbb lesz az értékelés az ideinél.

Címkék: németkér, paks

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.

2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld

NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb

Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére

2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában