Hírek
2014. Augusztus 28. 10:00, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Prerov után szabadon.
Az Autocross EB Prerovi versenye után vagyunk egy héttel.
Az eddigi menetelésed most sajnos egy időre lanyhult. Matschenberg, Maggiora, Nová Pakai sikerek után, ismét megálljt parancsolt a technika ördöge.
Most mi történt a Prerovi versenyen?
- Sajnos borzasztó versenyhétvége volt a prerovi.
Egész szezonban technikai problémák sorával küzdöttünk, és ezen a hétvégén tetőzött a balszerencse.
Az időmérők alatt kiderült, hogy nem az igazi a technika alattam, de úgy érzem mindent megtettem a siker érdekében.
Ez második soros induláshoz volt elég, innen kezdődött a kálváriánk.
Az első előfutam kisebb hibával kezdődött, nem jól mértem fel ellenfelem reakcióját, így csak negyedik helyen fordultam az első kanyarban.
Miután megkezdtem a második kört, és közeledtem a harmadikhoz a motorom felrobbant, kiállni kényszerültem.
A probléma év eleje óta kísért bennünket, melyre azóta sincs megoldás.
A motor cserénk hajnalig tartott.
Tudtuk jól, hogy nem a megfelelő erőforrás van az autónkban, de rajthoz álltunk a második előfutamban.
Ebben a futamban is utolért minket a technika ördöge, a turbó olajcsöve durrant szét.
Hála Istennek nem gyulladt ki az autó.
Kicseréltük.
A harmadik előfutamot, a harmadik sorból kezdtük. Az első kanyarban negyedikként fordultam.
Sajnos ezután az első két körben megmagyarázhatatlan módon az autó megtorpant. Harmadik körtől újra elindult, és a közel négyszáz méteres hátrányt egy kör alatt ledolgoztam, sajnos csak a hatodik helyen fejeztem be a futamot. Így nem jutottam be a döntőbe, és csomagolhattunk.
Hogyan is tovább? Marad a technika, vagy új vas után nézel?
- Természetesen marad, de komoly átalakítás lesz rajta.
Legközelebb hol láthatunk, milyen versenyen?
- Sajnos erre jelenleg nem tudok választ adni.
Egy biztos, csak az összes hiba, technikai probléma felszámolása után tudunk versenyezni.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:15, csütörtök | Sport
Rövidpályás úszó Eb - Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 méter pillangón
Szabó Szebasztián ezüstérmet nyert szerdán 50 méteres pillangóúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon.












