Hírek
2023. Október 12. 06:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Sólyom László halála - Október 18-án vesznek végső búcsút a volt államfőtől
Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben.
A közlemény szerint az elhunytért felajánlott szentmise 10.15 órakor kezdődik a Jézus Szíve Jezsuita Templomban.
"A család kéri mind a szentmisén, mind a temetésen a részvétnyilvánítás mellőzését. A szentmise nem sajtónyilvános" - írták, hozzátéve, "a kegyeletüket lerovók várhatóan nagy számára figyelemmel kérik a gyászolókat, hogy időben érkezzenek, és lehetőség szerint segítsék azzal a temetés előkészületeit, hogy előzetesen jelzik részvételi szándékukat a meghivo@nori.gov.hu elektronikus levélcímen".
A Nemzeti Örökség Intézete emellett kéri mind a megemlékezőket, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a család azon kérését, miszerint a hozzátartozókról a szertartás alatt sem fotó, sem videó, sem hangfelvétel nem készülhet.
Sólyom László hosszú betegség után 2023. október 8-án hunyt el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: felszólítjuk Ukrajnát!
Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
