Hírek
2018. Május 11. 20:14, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Szombaton rendezik az emlékhelyek napját
Szombaton rendezik meg az emlékhelyek napját, az idei már a harmadik hasonló rendezvény; a nemzeti és a történelmi emlékhelyeken is különleges programokkal várják az érdeklődőket
- hangzott el pénteken az M1 aktuális csatornán. A műsorban Radnainé Fogarasi Katalin, a programsorozatot szervező Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) főigazgatója elmondta: a 17 nemzeti és a 49 történelmi emlékhely között az a különbség, hogy előbbiek a nemzet sorsfordító eseményeinek helyszíneit jelölik, utóbbiak pedig egy-egy helység fontos történelmi eseményeit.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az eseménysorozat minden programja ingyenes.
Közölte: a Fiumei úti nemzeti sírkertben egész napos programokat szerveznek, amelyekre már minden hely betelt. Ez a vezetett túrákra vonatkozik, de mindenkit szívesen látnak - tette hozzá. Jelezte: a Nemzeti Filharmonikusok este 9 órakor az árkádsor tövében adnak koncertet, a mauzóleumokat fényfestéssel világítják meg.
Radnainé Fogarasi Katalin szólt arról is, hogy este 10-kor zseblámpás séta lesz a Fiumei úti sírkertben Fények az árnyékvilágban címmel, amelyre már szintén beteltek a helyek, 250-en vehetnek majd részt ezen az eseményen.
A főigazgató elmondta: az Emlékhelyek napjára úgynevezett Nöri-füzeteket adnak ki, az első négy ilyen kiadványban szerepel az Apponyi-hintó, a Fiumei úti sírkert, Széphalom és Mohács; a céljuk az, hogy az összes emlékhelyet bemutassák így.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
