Hírek
2016. Július 07. 11:05, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek egy 3,5 milliárd forint adót elcsaló bűnszervezet ellen
Vádat emeltek egy kristálycukor- és étolaj-behozatalra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen, akik 3,5 milliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A főügyészség a közelmúltban bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 24 emberrel szemben, akik közül többen egy 2010 és 2013 között működő bűnszervezet tagjai voltak - olvasható a közleményben.
A 244 oldalas vádirat lényege szerint a 49 éves, vecsési elsőrendű vádlott és közvetlen bizalmasai egy strómanokkal működtetett fiktív céghálózatot hoztak létre. Néhány cégnek az volt a szerepe, hogy az Európai Unió területéről nettó áron, készpénzért nagy mennyiségű étolajat és kristálycukrot vegyenek, és hozassanak be az országba. A céghálózat másik része ezeknek az importőr hazai cégeknek biztosított belföldi áfatartalmú számlákat, hogy a külföldről behozott áru belföldi eladása után fizetendő forgalmi adót ellentételezzék, így áfabefizetési kötelezettségüket elkerüljék.
Mint írták, az importőr cégek a behozott áruk áfavonzatát nem vallották be vagy azt valótlan adatokkal tették meg az adóhatóságnál, a cégeket pedig a bűnszervezet néhány havonta - tipikusan az első várható adóhatósági vizsgálat, illetve az első negyedéves áfabevallás előtt - fantomizálták és helyettük újabb, frissen létrehozott cégeket használtak fel a további importhoz.
Az így létrehozott céghálózatnak állandó vevői voltak, akik a bűnszervezet által létrehozott cég- és számlázási konstrukció ismeretében a már "belföldiként" megvásárolt árut továbbértékesítették az azokat kiskereskedelmi forgalomban értékesítő cégeknek. Ügyeltek arra, hogy ezek a cégek már ne tudjanak arról, hogy az áru külföldről származik. Az egész céghálózati konstrukció éppen ezért jött létre - mutattak rá.
A bűnszervezet vezetői azzal, hogy a külföldről nettó áron megvásárolt árut fiktív belföldi beszerzési számlák felhasználásával belföldről beszerzett áruként a piaci ár alatt, de így is nyereségesen továbbértékesítették, a nettó és a bruttó ár közötti árréssel gazdagodtak. Ezzel a magyar költségvetésnek mintegy 3,5 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoztak.
Az eljárás kiemelt jelentőségű ügyként, soron kívül a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!
