Hírek
2018. Július 14. 08:55, szombat |
Sport
Forrás: mti
Vb-döntőbe jutottak fiatal kézis lányaink
A közönség belehajszolta a magyar női junior kézilabda-válogatottat a sikerbe - mondta Golovin Vlagyimir szövetségi edző a Koreai Köztársasággal szemben 30-25-re megnyert világbajnoki elődöntő után Debrecenben.
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a koreai válogatott stílusa különbözik az európai játéktól. Megpróbáltunk a legjobb tudásunk szerint felkészülni. Bár nem sikerült mindent végrehajtani, amit terveztünk, a közönség belehajszolt minket a sikerbe és a fináléba” - mondta Golovin Vlagyimir.
A magyar válogatott továbbra is százszázalékos a hazai rendezésű tornán, és szombaton 20 órától Norvégiával találkozik a döntőben.
Az elődöntő legeredményesebb játékosa, Háfa Noémi úgy fogalmazott, a meccs előtt hallották, hogy minden jegy elkelt a Főnix Csarnokba, vagyis telt ház előtt játszhatnak, és ez motiválóan hatott a csapatra.
„Az egész vb alatt fokozatosan építkeztünk, és itt vagyunk a végén, a döntőben” – tette hozzá.
A Ferencváros jobbátlövője hangsúlyozta, a koreaiak elleni meccsen nagyon elfáradtak, leginkább fejben van szükségük felfrissülésre, arra viszont egyelőre nem gondolnak, hogy a korosztályváltás miatt a szombati lesz az utolsó közös mérkőzésük.
Kácsor Gréta felidézte, hogy edzőjük a találkozó előtt kijelentette: a védekezés a lényeg, valamint a bátor játék.
„A norvégok ellen a legfontosabb az akarat lesz, és hogy ne álljunk meg akkor sem, ha hátrányban leszünk. Mennünk kell előre, itt most már nem állhatunk meg, nyernünk kell” – szögezte le a Vác balátlövője.
pénteken játszották, elődöntő:
Magyarország-Koreai Köztársaság 30-25 (14-11)
Norvégia-Oroszország 30-23 (14-12)
a szombati program:
a 7. helyért: Franciaország-Románia 12.30
az 5. helyért: Hollandia-Dánia 15.00
a 3. helyért: Oroszország-Koreai Köztársaság 17.30
döntő: Norvégia-Magyarország 20.00
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:15, csütörtök | Sport
Rövidpályás úszó Eb - Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 méter pillangón
Szabó Szebasztián ezüstérmet nyert szerdán 50 méteres pillangóúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon.
